Sok kedves emlék köt a nagyi pedálos gépéhez. Azon tanultam varrni, azon varrtam nyolcadik után az iskolaköpenyemet, a fülemben van a kattogása, a kezemben a súlya, ahogy át kellett rendezni délután a konyhát varrószobává. Soha nem gondoltam volna, hogy másik pedálos is a szívemhez fog nőni. Ezt is azért vettem meg, mert ha már úgyis odamegyünk, ennyiért ezt nem lehet otthagyni. A végén úgy alakult, hogy nem kellett érte mennem, megelőzött, és már otthon várt rám.
Aki érti érti, a többieknek úgyis hiába magyaráznám, milyen az, amikor kincset talál az ember lánya. A gyönyörű napsütésben ragyogott a meleg barna színe. Nézegettem, kihúztam a fiókját, elindítottam, ismerkedtünk. Aztán előkerült a szidol, meg a rongy, egy kis olaj, és aprólékosan végigtakarítottam. Tartogatott meglepetéseket is. Én nem tudtam, hogy egy ilyen pedálos is tud hátrafelé varrni. Hát Ő tud. Szépen finoman kattogva tökéletesen működik. Extra kényeztetésben is volt része. A hiányzó tűpárnája helyére készítettem egy újat, remélem méltó hozzá.
Nem ragozom tovább, szerelem első, második, és sokadik látásra is. Nézzétek a képeket, és gyönyörködjetek ti is a finom részletekbe.
Az intarziás mérőszalag:
A mechanikát eltakaró lapka vésete:
Még a doboztető fogantyújának kis gombját is szeretem:
A fiókkihúzó egy kis gyöngyszem:
A tűpárna helye üresen, és párnásan:
Amikor készítettem, még fogalmam sem volt, hogy ilyen jó helyre kerül a kis horgolt csillag.
Hát nem gyönyörű!
U.i.: az asztalt is megmutatom majd, nem lett ám mostohagyerek.
