Csodálom
Jézus Krisztust, ahogyan a földre jön, és saját kezébe veszi a
dolgokat. Nem mást küld, hogy Ő fáradt cinizmussal a mennyei trónusán
ülve szemlélje és kommentálja az emberiség vergődését. Ő közénk jött, és
szembe ment az akkori világ sodrásával, az erőszakos, kapzsi, lusta,
élvhajhász semmittevéssel.
Utat keres, építkezik, társakat gyűjt, megtanítja őket csendben
lenni, befelé fordulva imádkozni, felfedezni a mennyei Atya vágyaink
által szívünkbe írt álmait. Naponta útra kel, bejárja a szülőföldjét,
bátran nyíltan szóba áll az emberekkel, meghallgatja őket, vigasztal,
bátorít, segít. Egyetlen kérdés, egyetlen gond se jelent számára
akadályt, lendületesen vállalja azokat és megoldja. Keresztelő Szent
János lefejezése, egy-egy kudarc nem bénítja le, nem ül félre duzzogva,
hanem kitartó szívóssággal megy a szeretet útján előre. Nem gyűjt
kincseket, vagyont, nem áll be egyetlen politikai irányzatba sem,
szabadon száll, hiszi, hogy jósága, szeretete az egész világot
megmozgatja. Egyszóval Jézus él, alkot és szeret, megy előre! Már
önmagában ezért a tevékeny, lendületes életéért, én Jézus Krisztus mellé
állok.
Olyan döbbenetes látni, hogy sok-sok ember csak a saját pitiáner
szórakozásáért mozdul meg. Csak korlátolt létének a fenntartását
vállalja, önmagáért él, és nagyon sokan még azt is csak ímmel-ámmal
teszik... Annyira szeretném ezeket az embereket felrázni, rádöbbenteni
arra, hogy drága, egyetlen életüket pocsékolják el. Hogy lehetne az
embereket a félénk, helyben tipegő, önzés burkában besavanyodott
életükből kimozdítani? Felszabadítani a szeretet, az alkotás, a valós
létezés csodálatos szép világára? Hogy tudnám elmondani érthetően,
megmutatni azt a tiszta örömet, melyet a szeretet útján, botladozva is,
de elinduló ember megtapasztalhat?
Lehet, hogy izgalmas egy számítógép előtt ülve vezetni egy autót,
szimulált hajtűkanyarokat bevenni, de mennyivel izgalmasabb becsületes
munkád gyümölcseként megvásárolt autódat vezetve családodnak megmutatni
gyermekkorod szép, mesés tájait. Lehet bekeseredve, szárnyszegetten
reménytelenségbe ostorozni ezt a világot, de mennyivel jobb leülni és
megfogalmazni egy verset, egy gondolatot, mely mint egy langyos szellő
belekapaszkodik embertársad csüggedten logó vitorlájába, és elindítja őt
a reális létezés hatalmas óceánján.
Jó dolog megérezni a kis magban feszülő élni akarást és azt szelíden
jó földbe tenni, a szerető szolgálat alázatával öntözgetni. Jó dolog
meghallani egy kisgyermek ki sem mondott panaszát és egy otthon,
intézményecske létrehozásával, óvodával, gyermekvédelmi központtal
válaszolni a kibontakozás utáni néma vágyra. Jó dolog mint egy
láthatatlan angyal e világon keresztül suhanni, itt ott csendesen
megállva, az életet szolgálni, szeretni az alkotás Istenét. Nagyon jó
dolog élni és alkotni! Ha az Isten maga mondaná, hogy nincs túlvilág, és
nem tartják számon a szeretetből adott pohár vizet, a jó szót, a
lehajló gyöngédséget, a másokért végzett munkát, én akkor is ezen az
úton mennék tovább, mert jó dolog a létezés örömét megosztani
embertársaiddal. Jó dolog a kis homokból várat építeni, a téglából
templomot az Istennek, otthont az embereknek. Jó dolog a földet
feltörni, és tarka virágot, hatalmas fákat ültetni csak úgy, hogy
legyenek, hogy létükkel tanúskodjanak az élet, a kibontakozás, a
folyamatosan mozgásban lévő Isten irántunk való végtelen szeretetéről.
Megéri? Építed, szépíted a világot, és észre se veszed: magadat
építed, bontakoztatod ki, minden egyes kapavágás nemcsak a földet teszi
lakhatóbbá, hanem magadat is. Mindennapjaid szeretetének tüzében kiégő
tégláidból nemcsak kint a világban épül ház, otthon a családodnak, hanem
belülről építkezve megszületik benned, a családjáért felelős felnőtt,
az apa, ki életet ad. Csodálatos életet adni, gyermeket szülni, és azt
becsülettel, türelemmel az öntudatra ébredésig felnevelni, majd
imádságos szeretettel az útját mindvégig egyengetni, és öreg fejjel az
általad ásott kútból felbuggyanó tiszta vízben megmosakodni.
Te ástad a kutat, de annak életet adó tiszta vizét nem te
teremtetted, általad születik valami, ami nem te vagy, mely életet ad
sokaknak, s melynek tükrében megláthatod végre te is az igazi, szép
arcodat. Persze, hogy megéri a teremtő Istennek társává válva magadat e
világban kiteljesíteni. Semmiből a végtelen létbe felnőni, úgy lenni
hatalmas fává, hogy forró nyarakban érett magvaid ezreiben, erdővé
válsz.
Minden egyes perc, óra mit Isten jóságosan neked adott, s melyet te
jó szándékú munkával, alkotással nem kamatoztatsz, melyet a semmittevés,
az önsajnálat, a meddő poénkodás, a helyben topogás céltalan
kocsonyájában töltesz, elvesztett, soha vissza nem térő lehetőség.
Tiszta szívemből sajnállak téged, ki évekig célozgatsz, de nem mered
meghúzni a ravaszt. Igen sajnállak téged, ki olyan szellemi, lelki,
anyagi erőket gyűjtesz, melyekből nem épül vers, szerelem, ház, haza,
melyek csak poros raktárrá teszik életed, s téged értelmetlen limlomjaid
őrzőjévé, egy karikás szemű, betörőktől rettegő éjjeliőrré.
Mi vagy te?
Egy szárnyatlan sas, a porban kapirgáló tyúkok között? Nem haragszom
rád, csak szánlak, mint azt a vándort, ki balgán megáll és tikkadtan
szomjazik az életadó kút mellett. Izgalmas, érdekes az élet, és ne azért
buggyanjon ki szívedből a dal, mert általa unatkozó emberek sztárja
lehetsz, hanem csak azért mert jó énekelni, társa lenni a korán kelő
pacsirtának, ki dalával ébreszti a hajnalt, és a vándort. Jó alkotni, a
vásznon megragadni egy mozdulatot, egy csak általad megsejtett hajlatát a
tájnak, és azt, amit csak te egyedül látsz, alkotó munkáddal alázatosan
láthatóvá tenni az egész világnak.
A mozgásban lévő Istennek szolgája vagyok. És mint a gyermekkorod
játékában a szaladó gyermek, szeretnélek életadó simogatással
megérinteni, hogy életed legyen, és te is mozgásba lendülj, hogy merj
magadba fordulva álmokat látni, és azokat társakat keresve bátran
megvalósítani. Megtapasztalni azt, hogy milyen csodálatos társa lenni a
világot, tiszta, szép vágyaid által beléd irt irányban tovább teremtő
Istennek.
Krisztus Isten reális válasza volt az emberiség évezredes adventjére.
Jézus léte örök válasz, nem csak a megannyi miértre, hogyanra, hanem a
te alapvető örök kérdéseire is. Az élő hit, az erőt adó remény válságban
van, és persze ez újabb és újabb politikai, gazdasági kríziseket szül.
Hogyan tovább? A kérdés az, hogy mersz-e magadba nézni, mered-e
kimondani, megfogalmazni a végtelen utáni tiszta sóvárgásaidat? Mered-e
félrelökni a kufár, csak a vagyonukat halmozni akaró kereskedők csillogó
reklámjait, és kimondani mindazt miért érdemes élned, dolgoznod,
meghalnod? Mered-e alázatos partnerségben Istennel tovább teremteni ezt a
szép világot? Mersz a gondolkodó, kereső embertársaid sorába állni,
hogy te is akár egyetlen dallammal gazdagabbá tedd magadat, és
társaidat? Mersz a holnapba nézni, és talán milliók által, a csendes
adventi imában kértekre, Isten simogató válasza lenni?
Karácsony után mersz szeretetből mások számára megtestesülni? Újból
útra kelni? Mosolyogva az emberek kérdéseire, kéréseire, megnyugtató
válasz lenni?
Egyetlen dolgot kívánok az új esztendőbe: Merj ezekre a kérdésekre bátran IGENT mondani.
Szeretettel,
Csaba testvér
2013. január 8.